2011. november 18.

7 tipp spóroláshoz


Összegyűjtöttem pár tippet amivel kicsit lehet spórolni.

1: Ha van rá mód, főzz otthon.

Az otthon elkészített ételt nagyjából féláron megúszod. Sokan azért nem főznek, mert egyedül élnek, viszont szerintem akkor is érdemes néha főzni, mert a maradékot eltárolva máris spóroltál...időt, és pénzt is.

2: Maradékfelhasználás

A maradékot ne dobd ki, ha legalább egy adagnyi megmaradt. Fagyasztóban hónapokig eláll, plusz a fagyasztó is kevesebbet fogyaszt ha tele van.

3: Alapélelmiszerek mindíg legyenek otthon, ha nincs kedved boltba menni, vagy már nincs rá időd, tudj mihez nyúlni. Nálam Liszt, cukor, búzadara, olaj, rizs, tojás, zsír és tej mindíg van itthon, ezeket akciósan veszem, nagy tételben, ami nálam minimum öt kg/liter-t jelent.

4: Érdemes kihasználni az áruházi akciókat, kuponokat, és akciós termékből, főleg ha alapélelmiszerről van szó, nagyobb tételben vásárolni. Az áruházi akciókról az oldalon is tudtok információt szerezni a boltkereső menüpontban.

5: Az is jó taktika, ha eleve nagyobb adagokat főzöl. Én ezt pl pörköltnél használom, 1,5-2 kg húsból főzök pörköltet, mert egyrészt a két kg hús ugyanannyi idő alatt fő meg, mint a fél kg, másrészt meg a pörköltmaradékot nagyon sokféle ételhez fel lehet használni.

6: Zöldséget, gyümölcsöt mindig szezonban vásárolj.

Nem csak olcsóbb, de több benn a tápanyag is ha nem a kamionon érik.


7: Írj legalább három napra előre menüt. 

Ez azért jó, mert a menü alapján össze tudsz állítani egy bevásárlólistát, és ha a boltban ahhoz ragaszkodsz, nem fogsz feleslegesen költeni.

A menütervezésnél érdemes abból kiindulni, hogy mi van otthon, és olyan ételeket beleírni, amihez keveset kell vásárolni. Pl ha van itthon nálam burgonya, liszt, akkor mondjuk veszek egy nagy pohár kefírt, és sütök prószát.

A menüíráshoz segítség még, ha felállítasz egy stratégiát, amit hetente ismételsz kb. Én egy hétre írok menüt, így nálam ez úgy néz ki, hogy egy héten, egyszer van főzelék, egyszer kelt tészta, egyszer egytálétel, és egyszer valamilyen kifőtt tészta. Ezek mindegyike olcsó, így a maradék három napra több pénzem jut, pluszban nem kell minden héten menüíráskor azon filozofálnom, hogy mit főzzek, mert pl az egytálételes napra, csak ki kell választanom azt a receptet, amihez kedvem van, és van itthon hozzá alapanyag.

Nálunk ez így bevált, de te is összálíthatsz magadnak olyan heti rendszert, amit könnyen meg tudsz valósítani. Pl ha főzelékes vagy, heti három főzelékkel, és mondjuk heti egy rakott zöldséges akármicsodával, már spóroltál egy csomót, ráadásul olyat eszel amit szeretsz.

Olcsón elkészíthető ételféleségek amiken lehet spórolni, a főzelékek, a kelt tészták, a kifőtt tészták,  a laktató egytálételek, a palacsinták, és a maradékból készült ételek. A pörköltmaradékból pl készülhet gulyás, hortobágyi húsos palacsinta, rakott tészták, rakott zöldséges dolgok, egytálételek, lepények, meg még amiben látsz fantáziát.


2011. november 15.

Tojásos nokedli

Tojásos nokedli



Spenótos-sajtos csirkemell

Ehhez a pesto adta az ötletet, amit én sajnos nem szeretek, viszont nem hagyott békén a gondolat, hogy mi lenne ha én összekombinálnám mondjuk a spenótot a sajttal. Az eredmény finom lett, a párom mikor ránézett a kész ételre, az első kérdése az volt, hogy főztem e magamnak is, mert ez olyan guszta, hogy szerinte az egészet meg fogja enni egyedül. Pluszpoénként a négyéves lányom is rákattant, pedig ő sikít a spenót hallatán, a sajtot viszont nagyon szereti.

Spenótos-sajtos csirkemell


Az elkészítése nem igényel különösebb szakértelmet, fogod a bolti parajpürét, összekevered ízlés szerint zúzott fokhagymával, és reszelt sajttal. Ízlés szerint fűszerezed, sózod. Én a rántanivaló sajtot reszeltem bele, mert az nem folyik ki sütés közben. Amikor úgy érzed, hogy a massza már elég ízletes, akkor rákened a vékonyra szelt csírkére, feltekered a húst, és fogpiszkálóval rögzíted, hogy sülés közben ne csavarodjon szét. Kiolajozott tepsibe lerakod az így kapott tekercseket, és alufólia alatt kb húsz percig párolod, majd további kb tíz tizenöt percig alufólia nélkül szép pirosra sütöd. Tálalás elött kiveszed a fogpiszkálókat, és tálra szeded. Rizzsel ettük. :)
Nekem maradt a masszából, eltettem a fagyasztóba.

Túrós tészta

Szélesmetéltet főzök, leszűröm egy lábosba, olajjal kicsit elkeverem hogy ne ragadjon össze a tészta, és túróval megszórom a tetejét. Tejföllel, és pirított szalonnakockákkal tálalom. A párom cukrot tesz rá, a nagylány és én, meg szalonnát.

Darás tészta

Darás tészta
A búzadarát zsiradékon megpirítom kicsit, majd öntök rá annyi vizet, ami épphogy ellepi. Sózom, majd a vizet elfőzöm róla. A kifőtt tésztát beleforgatom, és készen van. Lekvárral, vagy idénysalátával esszük.

Sztrapacska

Ez is nagyon egyszerű, és laktató étel. Nyersen lereszelt burgonyához( én kb 1 kg-hoz ) egy tojást adsz, sózod, majd annyi lisztet adsz hozzá, amit felvesz, vízzel kicsit higítod, olyan1 dl-el nagyjából. Kb nokedlitészta sűrűségű legyen, hogy ki tudd szaggatni. Ezután a kész tésztát ugyanúgy forrásban lévő vízbe szaggatod kézzel, vagy nokedliszaggatóval, és egy edénybe szűröd. Pici olajat lehet rá önteni, hogy ne ragadjon össze. Egyszer átkevered, és túrót szórsz a tetejére. Ezzel kész is. Én tehéntúróval szoktam készíteni, mert a juhtúrót nem szeretjük. Tálaláskor tejföllel, és pirított szalonnakockákkal kínálom, csakúgy mint a túrós tésztát.

A burgonyát én a reszelő tökgyalú részén szoktam reszelni legtöbbször, de lényegében ez mindegy. A kisebb lyukún nehezebb reszelni, viszont úgy más lesz a tészta állaga, mert a krumplidarabokat nem fogod észrevenni benne :)

Előfordul, hogy túl lágy a tészta, és az edényben összeáll, semmi pánik, a tetejére csapkodsz némi tejfölt, és beteszed a sütőbe pirítani. Úgy is finom. :)

2011. november 14.

Kakaós kevert

A világ legegyszerűbb, és legjobb kevert tészta receptje szerintem, arról már nem is szólva, hogy nagyon finom, puha marad, és tortalapnak is felhasználható, mert nem törik.
Önmagában is finom porcukorral megszórva, de lekvárokkal megkenve, pudinggal megtöltve, karamellel, nutellával egyéb krémekkel kenve/töltve is isteni. Na és olcsó :)

Hozzávalók :

- 1 tojás
- 25 dkg cukor
- 5 dkg margarin
- 2,5 dl tej
- 4 dkg kakaó
- 25 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor

A tojást habosra kevered a cukorral, hozzáadod a margarint, és a kakaóport, majd apránként a tejet ( azért apránként mert fröcsög :) ). Ezután hozzákevered a lisztet, és a sütőport. Sütőpapírral kibélelt tepsiben kb 20-25 perc alatt készre sül, de azért én szoktam tűpróbát csinálni.

Kihülés után, megkenheted, vághatod, töltheted. Én eddig adtam porcukorral, pudingokkal, nutelával, karamellel, gyümölcsfagyival,  készítettem belőle tortákat is, pl tiramisutortához  ezt használtam alapnak, és egyszer sem csalódtam.

Tejfölös pörkölt

Az elkészítése nem túl bonyolult, a kész pörköltet egy kis pohár tejföllel behabarod, és pár percig forralod. Szándékosan nem írtam csirkepaprikást, mert a mai adag pörköltmaradékból készült, és akik régebb óta olvasnak tudják, hogy lapockából készítem a pörköltet, és szándékosan arra hajtok, hogy legyen belőle maradék.
Játszani ezel is lehet, pl újrafűszerezed, adsz hozzá zúzott fokhagymát, vagy borsot, belefőzhetsz egy egész paprikát, úgy paprikásabb íze lesz.

Ha nincs otthon pörköltmaradékod, a pörkölt receptjét itt megtalálod.



Tejfölös csirkepaprikás

2011. november 13.

Kakaós csiga, kelt tészta készítés lépésről lépésre

Volt időm, és ahogy ígértem, lépésről lépésre fotókkal illusztrálva készítek egy posztot a kelttészta készítés menetéről, hogy akik még nem próbálták lássák, hogy minek hogy kell kinézni.

Most egy nagyon finom kakaós csigát fogunk készíteni, íme a végeredmény, hogy kedvet kapjatok hozzá. :)

Kakaós csiga

Igyekeztem minden fontos lépést érthetően képekbe rendezni, így már pofon egyszerű lesz az egész.


Heti menü nov. 14-20-ig



Hétfő : Tejfölös pörkölt  spagettivel
Péntek : Rakott krumpli
Szombat : Pizza

2011. november 12.

Szavazás

Mostantól rendszeresen lesz a blogon szavazás.  Az eheti kérdésre a jobboldali  oszlopban tudtok válaszolni, és a szavazás eredménye egy jutalomposzban fog megmutatkozni. :) Tehát, ti melyiket szeretitek jobban? A brokkolit vagy a kelkáposztát?

A szavazás nov. 18-án 23:55-kor zárul.

2011. november 11.

Rántott leves

Ezt nem is ragoznám sokáig, a világ legegyszerűbb levese. Készítünk rántást, szórunk rá némi őrölt pirospaprikát, felengedjük leves mennyiségű vízzel, sózzuk, beledobunk egy kis köménymagot- főleg ha kisbabánk van -, és mikor a levesünk forr, ütünk bele egy-két tojást amit elkevergetünk benne. Ezzel kész is a leves. Ha valami tartalmasabbat szeretnénk, teszünk bele tésztát is. Ha gyorsan kell nekünk leves, tél van, és este unjuk a kakaót, ez is egy alternatíva.






A köménymag áldásos hatásairól minden anyuka tud mesélni. Hasfájós csecsemők kíméletes gyógyszere, és hát a szoptatós teakeverékek egyik gyakori összetevője is. Ha a baba anyatejes, elég egy tányér rántott leves, a köménymag hatóanyaga bekerül a tejbe, és máris megkapja a baba a görcsoldó, szélhajtó gyógyszerét. Tápszeres babáknál érdemes köménymagteát főzni a babának hasfájás esetén. :)

Mákos tészta

A kifőtt tésztára kevés olajat öntünk, összekeverés után porcukros darált mákot szórunk rá.

Káposztás tészta

Káposztás tészta


Egy fej káposztát külső leveleitől megfosztva felnégyelünk, majd nagy lyukú almareszelőn lereszeljük. Ezután a lereszelt káposztát megsózzuk. Állni hagyjuk egy-két órát, majd kinyomkodjuk a levét. Zsiradékon puhára pároljuk. A tésztát kifőzzük, majd összekeverjük a pirított káposztával. Ízlés szerint borsozzuk, cukrozzuk, ki hogy szereti.

Mivel nekem mániám, hogy előre dolgozzak, ezért több káposztát párolok készre, és adagokra osztva szintén a fagyasztóban tárolom. Így csak elő kell kapni előző este, és aznap csak a tésztát kell kifőzni hozzá. Én a pirított káposztát nem ízesítem semmivel, mert nálunk mindenki máshogy szereti. A kislányom pl borsot, és cukrot is kér rá, a férjem csak cukrot, én meg csak borsot. :D Le sem tagadhatná a kisasszony, hogy a mi gyermekünk.

Krumplis tészta

Krumplis tészta


Párom egyik kedvence. A meghámozott felkockázott burgonyát, én zsíron kicsit megpirítom, adok hozzá pirospaprikát, és felengedem annyi vízzel, ami ellepi. Sózom, majd amikor elfőtte a levét leveszem a tűzről, és kész is. Fodros nagykockát szoktam mellé kifőzni, végül a kettőt összekeverem.

Főzni tanulóknak:

Ez egy egyszerű recept, mégis van egy dilemma, hogy mennyi is legyen az a krumpli, mert ha sok, akkor azért nem jó, ha kevés akkor meg azért nem. Én pl kapásból elsőre paprikáskrumlit csináltam tésztával, mert túl sok krumplit sikerült felkockázni, a végén meg annyi lett, hogy paprikáskrumpli néven simán fel tudtam tálalni, a tészta meg ottmaradt.

Személyenként két közepes méretű burgonya elég, egy étkezést számítva. Tehát ha pl csak vacsorára készíted, és ketten vagytok, akkor 4-5 közepes krumpli, és 25 dkg tészta amit kifőzöl hozzá. Aztán változtatsz rajta ha máshogy szeretitek. :)

Savanyúsággal vagy annélkül, és lehet mellé tálalni tojásrántottát is, nálunk a párom ezt kifejezetten tudja értékelni.

Sonkás rakott tészta

A maradékok felhasználásáról még nem írtam. A sonkás tészta ennek tipikus példája. Volt húsvét, maradt sonka is, amit már mindenki a háta közepére kíván. Kidobni vétek, így viszont nem esszük már meg.

A főtt füstölt sonkát ledarálom, és összekeverem tejföllel. Főzök ki egy csomag tésztát, alakja mindegy, és egy kivajazott jénaiba egy réteg tészta, egy réteg sonka kerül. Tetejére tészta, és reszelt sajt. Beteszem a sütőbe fél órára és kész is :) Ha valaki szereti a fokhagymát, tehet a darált sonkába azt is, vagy bármilyen más fűszert is. Ez egy olyan csináld magad recept, szóval bátran lehet kísérletezni. Csináltam úgy is, hogy a rétegek közé is reszeltem sajtot, dobáltam bele vöröshagymát, fokhagymát, tetejére is kerülhet tejföl, ki lehet keverni azt is fűszerrel, fokhagymával, snidlinggel. Eddig mindegyik variáció nagy sikert aratott nálunk. Elrontani nem lehet, finom, laktató :)

Diós tészta

Diós tészta :

Fazékban vizet forralok, mikor forr adok hozzá sót, és egy kevés étolajat. Beleöntöm a tésztát, mikor készre főtt, leszűrőm, és már tálalom is. A tányéron cukrozott dióval meghintem.

Diós tészta





A diós tészta trükkje az, hogy bár a darált dió rettenetesen drága, a diópótló fillérekért beszerezhető. Én is csak most akadtam rá, erre a termékre. Diópótló néven forgalmazzák a Tescoban, 250 gramm, 155 Ft volt. Gondoltam kipróbálom...hátha beválik. Hát kellemeset csalódtam, nincs mellékíze, sőt ha nem mondod valakinek hogy ez nem dió, magától biztosan nem fog rájönni, szóval minden elismerésem a termék gyártójának. Összetevők között búzacsíra, és napraforgómag is megtalálható, és ugyanúgy használható mint az igazi darált dió. Cukorral összekeverve, kifőttésztára szórva is használtam, és kétszer sütöttem aranygaluskát, abba is ez került, isteni volt. :)



Én négy emberre 500 gramm tésztát főzök ki( ebből sokszor van vacsira is ), ha egyedül élsz, bőven elég a 250 gramm, kivéve ha másnap is megeszed. :) A leszűrt tésztára kis étolajat lehet önteni, nem fog összeragadni a tészta, és könnyebb lesz majd melegíteni is.

Zöldségekről, gyümölcsökről

Figyelem egy ideje a médiában a főzősműsorokat, és rendszeresen nézem a szakácskönyveket, magazinokat, és hát mit szépítsem, elég rossz tapasztalataim vannak.



Az egyik észrevételem az, hogy egyszerűen nem lehet egy normális szakácskönyvet kapni. A tematikus kiadványok, mint pl a 100 muffin, és társai igazából szerintem cukrászoknak jönnek jól, vagy ínyenceknek. Egy hétköznapi háziasszony, mint pl én megelégszik egy muffin alaprecepttel, és azt kénye kedve szerint változtatja, én legalábbis így szoktam eljárni.

Természetesen egy-egy étel fanatikus rajongói nyugodtan vegyék meg az ilyen kiadványokat, de számomra ezek feleslegesek, mert nem tudom kihasználni.



A többi szakácskönyvvel meg az szokott lenni a problémám, hogy már a hozzávalók elolvasásakor szédülni kezdek, és ha még abba is belegondolok, hogy ez mennyibe fog kerülni, hát a gutaütés kerülget. A mai trend az én megfigyelésem alapján, a minél több hozzávalóval, minél bonyolultabban elkészített ételek megfőzése, ami ünnepi alkalmakkor, vagy egyéb exkluzív rendezvényeken tökéletesen megállja a helyét, de egy babás/kisgyerekes anyuka, vagy egy este hatkor a munkából hazaeső nő, biztosan nem fog ezekből egy receptet sem megfőzni.



A másik dolog, ami engem pl kifejezetten bosszantani szokott, az a hozzávalók teljesen logikátlan összeválogatása. Pl januárban minden szakácsmagazin telis-tele van mutatósabbnál mutatósabb, és bizonyára nagyon ízletes, DE!!! epres/körtés receptekkel. Mióta terem nálunk januárban eper, vagy körte? Ha nem bírod ki, két választásod van

- Megveszed a magazint, és eperszezonban elkészíted az ételt. Ezzel csak az a baj, hogy közben eltelik öt hónap, és tutira el fogod felejteni.

-Azonnal elkészíted, és kidobsz egy rahedli pénzt, a kényszerérett, vegyszeres, vízízű, 0% vitamintartalmú eperre.

A multik ugyan megoldást kínálnak a problémára, de én pl ha epret veszek, szeretem ha van íze, amit a januárban méregdrágán megvásárolt eperről nem lehet elmondani. Végül az ételed sem úgy fog sikerülni, elmegy a kedved, bosszankodsz. Mi értelme van ennek? Szerintem semmi.

Ezért a legjobb ha mindent akkor veszünk meg amikor szezonja van. Télen citrusfélék, banán, szezonális gyümölcsök pedig tavasztól őszig, amikor nálunk is érik. Kb harmadáron megvásárolható mint amikor éppen nem terem, és ha tényleg érett gyümölcsből készíted az ételt, garantáltan finom is lesz. :)



Gyümölcsöt-zöldséget mindíg szezonban érdemes vásárolni, és ha lehet termelőtől. A multik polcain külföldről behozott termékek vannak, amik szintén kényszerérettek, mert a hosszú szállítás miatt éretlenül kénytelenek őket betakarítani. Majd némi metángázas kezelés után kerülnek a boltok polcaira. Az eredmény, olcsó, szép, zöldség, vagy gyümölcs, csak a tápanyagtartalma nem éri el a kívánatosat. Ha valaki nem tudja megoldani a piacozást, akkor válassza a mirelit termékeket. A fagyasztáshoz ugyanis érett formában kénytelenek leszüretelni a zöldséget, mert fagyás után már nem fog beérni. Ezért van a fura dolog, hogy a mirelitnek gyakran magasabb a vitamintartalma, mint a friss árunak. Mirelitből elsősorban zöldségeket szoktam venni, gyümölcsöket pedig piacon, termelőtől.

A szójáról

A szójával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Én sokáig nem használtam, aztán egy szakácsköny hatására kipróbáltam. Nagyon megszerettem azóta. Olcsó, tartós, és kiadósabbá tehető vele az étel. Én elsősorban fasírtba, és a töltöttpaprika töltelékébe használom a granulátumot. Magas a fehérjetartalma ( 90%, magasabb mint a húsnak), így nő az étel tápértéke, és térfogatnövelő hatása miatt kiadósabb és nem utolsósorban laktatóbb lesz az így készült fasírt. Nem vicc, tényleg. Páromnak szándékosan nem mondtam meg, először hogy van szója a fasírban. A tányérjára tett három szeletet, majd kettőt megevett, és azt mondta a harmadiktól kipukkadna. Elsősorban arra voltam kíváncsi hogy az ízét észre veszi e, azt nem vette észre, csak azt hogy előbb jóllakott. Utána megmondtam mi a turpisság, és azóta mindíg kerül a fasírtba szója nálunk. :)

Fél kiló húshoz, egy bögre granulátumot áztatok két bögre vízbe, ez az arány jó, a szója ízét nem lehet érezni. A másik szójatermék amit használni szoktam a szójaliszt, szintén magas a fehérjetartalma, én ezt csipetketésztához szoktam, de ugyanúgy használható rántáshoz, habaráshoz, mint a búzaliszt. Kipróbáltam rántáshoz, úgy már észre lehet venni hogy szója került az ételbe, nekünk ez nem jött be, de a csipetketészta igen, mert annál nem zavaró, feltűnő a szója íze.



Sokan a hormontartalma miatt támadják, hát én kb havonta egyszer kétszer használom, véleményem szerint semmivel sem rosszabb mint pl a növekedési hormonnal kezelt állatok húsának a fogyasztása. Szerintem a magas fitoösztrogéntartalom azokban az országokban jelent problémát, ahol nap mint nap fogyasztanak szójatermékeket. Ez nálunk nem jellemző, viszont így kiegészítő élelmiszerként nagyon jónak találom.



Csak ajánlani tudom mindenkinek, egy próbát megér. :)

Mi legyen a száraz kenyérrel, zsemlével ?

Még véletlenül sem dobjuk ki. Egy arra alkalmas helyen összegyűjtjük, lehetőleg száraz helyen, és amikor már összegyűlt egy valamirevaló mennyiség, előkapjuk a húsdarálót, és ledaráljuk. Kész a zsemlemorzsa. Mindíg lesz otthon, nem kell megvenni, és én pl gyakran használom fasírtba is, ha úgy ítélem meg, hogy kevés zsemlét vettem. A darálás végén tésztaszűrőn átszitálom, mert marad benne egy-két nagyobb morzsa, azt mégegyszer átdarálom.

Dobozban tárolom, de zacskóban sem lesz semmi baja. Ha éppen sütök valamit, és van annyi száraz kenyerem hogy már érdemes ledarálni, egy tepsiben a sütés végén beteszem a sütőbe a száraz kenyeret, úgy meg is pirul kicsit mire kihül a sütő, könnyebb darálni, más jelentősége nincs ennek. :)

Ha már annyi morzsám van itthon hogy belefulladunk, és látom hogy maradni fog másnapra kenyér, vagy már maradt is, akkor felhasználom, pl bundáskenyérnek másnapos kenyér zsemle kiváló, de zsemléből zsemlefelfújtat is szoktam készíteni, gyors, finom desszert, a család imádja, és pillanatok alatt megvan.

A morzsának szánt pékárúnál egyedül arra kell figyelni, hogy időben kivegyük a bolti csomagolásából, mert hajlamos bepenészedni úgy pedig már nem lehet morzsának sem felhasználni. Tehát ha látjuk, hogy az az öt zsemle nem fog már elfogyni, és zacskóban tartjuk, vagy szeletelt kenyeret vettünk, és megmarad, vegyük ki a zacskóból. Így gond nélkül megszárad, és felhasználható lesz.

Aranygaluska



Aranygaluska
Alap kelttésztát készítek, egy kiló lisztből, szellőztetés után kinyújtom, és kb négycenti széles csíkokra vágom, amiket tovább darabolok. Egy réteget zsírozott tepsibe lerakok, kb egy centis távolságra, megkenem őket olvasztott margarinnal, és szórok rá cukorral elkevert diópótlót.Majd mégegy réteg tészta, ismét margarin, és diópótló. Sütőbe teszem, és készre sütöm.

A vanília öntet: Vettem bolti vaníliaöntet-port is, és megállapítottam, hogy az vaníliapudingpor, csak drágábban :D Emiatt azóta egy csomag vaníliás pudingport ( főzőset ) egy liter tejjel főzök meg, és készen van az öntet. Nem kell aggódni a mennyiségétől, el fog fogyni :D

Aranygaluska vaníliás öntettel

Brokkoli-krémleves

Lányom kedvence. Egy fej brokkolit, vagy egy fél kg-os zacskó mirelit brokkolit ételízesítős vízben megfőzök, egy pohár tejföllel behabarom, botmixerrel pürésítem, majd felforralom.

Attól függ, hogy frissből vagy mirelitből készítem, hogy melyik olcsóbb éppen.

Pirított zsemlekockával, reszelt sajttal, reszelt sárgarépával tálalom.

2011. november 10.

Halrúd

Bevallom őszintén, én nem szeretem, de a lányom a halat csak ebben a formában eszi meg.

Sok márkát végigpróbáltam, és sajnos nagyon rosszak a tapasztalataim, de nagyjából egy éve végre találtam egy elfogadható árú, és minőségű terméket.

Halrúd


Karfiol-krémleves

A krémlevesek minden előnyével rendelkezik, könnyű elkészíteni, egészséges, finom, és mivel a karfiol nem egy kifejezetten intenzív ízű zöldség, tetszés szerint fűszerezhető.



Egy fej karfiolt megtisztítok, rózsáira szedem, és ételízesítős vízben puhára főzöm. Botmixerrel pürésítem, az elfőtt levét vízzel pótolom, és egy pohár tejföllel behabarom. Ma köménymagot, fokhagymát, és egy babérlevelet tettem bele, de bors, vöröshagyma, sárgarépa sem ronja el. Ha nem teszel bele semmit, úgy is finom. Habarás után forr egyet és kész is.

Gulyás

A legegyszerűbb és gyorsabb, ha pörköltmaradékot felengedjük vízzel, dobunk bele pár burgonyát, pár babérlevelet, egész borsot, és némi utánasózás után csak készre kell főzni. Ha nincs pörköltmaradékunk, akkor előbb azt kell elkészíteni, csak annyi lével, amennyi levest szeretnénk, és amikor a hús már félig megpuhult, akkor adjuk hozzá a krumplit. Gulyásból érdemes nagyobb mennyiséget főzni, mert másnap is jó, kiadós, laktató, és persze olcsó is :)

Gulyás




Én fél kilogramm lapockából szoktam kb főzni, de ez úgy jön ki, hogy pörköltet készítek másfél kiló lapockából, és azt osztom három felé. Egy ilyen adagból lett a mai gulyás is.

Töltött paprika

Ez mindenkinek ismerős, rengeteg változata van.

Töltött paprika

Én nem töltöm a tölteléket paprikába, mert nem szeretjük, gombócokat főzök belőle.

A töltelékhez fél kiló darálthúst keverek össze rizzsel,

Dödölle

Ez egy zalai étel, változatosan elkészíthető, és laktató is.

Dödölle kapormártással


Krumpliprósza ( lapcsánka )

Nálunk ezt az ételt prószának hívják, rengeteg variációja létezik. Én ma egy kefíres változatot készítek, mert nálunk ez a favorit.

Krumpliprósza


Egy kg krumplit meghámozok, és nagy lyukú reszelőn lereszelem. Lehet finomabbra is reszelni, mi így szeretjük. Hozzáburítok egy 450 g-os kefírt, majd adok hozzá kb három dl vizet. Jól összekeverem, és ételízesítő is kerül bele. Ezután annyi lisztet adok hozzá, hogy a tésztája ha a krumplit figyelmen kívül hagyom, kb palacsintatészta sűrűségű legyen. Ezt is ki kell tapasztalni, nem történik semmi akkor sem ha hígabb, és akkor sem ha sűrűbb, csak máshogy pirul. Szóval csak bátran a kísérletezéssel. Amikor a massza kész, egy kizsírozott tepsibe öntöm, és elegyengetem. Lehet két tepsiben is, vékonyabbra hagyni, akkor előbb sül, és ropogósabb lesz, nálunk egy gáztepsibe öntve ez a mennység pont megfelel az ízlésünknek. A tetejére margarindarabokat dobálok, hogy szebben piruljon, és beteszem a sütőbe. Nekem kb egy óra alatt sül szép pirosasra. Szeletekre vágom, és mindenki azzal eszi, amivel akarja :D Tejföllel, sajttal, felvágottal, kechuppal, bármivel.


Rizseshús

Lányom kérésére került be az ételek listájába, én nem szoktam készíteni, de egyszer evett a mamánál, és azóta rendszeresen kéri.

Rizseshús




Nagyon egyszerűen készítem, főzök rizst, és pörköltet, majd a kettőt összekeverem. Ennyi. :)

Brassói aprópecsenye


Brassói aprópecsenye




Spagetti carbonara

Bevallom őszintén, nem ismerem az eredeti receptet, de nekünk ez a variáció bejött. Nagyon egyszerű, és olcsó is, na meg finom. :)

Spagetti carbonara




Egy csomag spagettitésztát megfőzök sós vízben. Közben kb 20 dkg szalonnát pirítok kevés olajon, ezt fedő alatt, mert hajlamos fröcsölni. Adok hozzá négy gerezd zúzott fokhagymát, és amikor a szalonna már szép pirosra sült, nyakon öntöm egy nagy doboz főzőtejszínnel. Ezután reszelek bele sajtot ( én trapistát szoktam, de lehet mást is, ki mit szeret ). Annyi kell, hogy jó sűrű szószt kapjak, 15 dkg-ot szoktam venni, de az egész nem kerül bele a szószba. Sózni nem kell, ill ízlés kérdése, nekem a sült szalonna, és a sajt is elég sós, így én ezt nem sózom külön. Amikor a szósz kész, a leszűrt spagettitésztát ráöntöm, és jól összekeverem az egészet.

Töki pompos

Töki pompos



Húsleves


Húsleves


Mindenki máshogy készíti, családonként változik a zöldségek, és a titkos összetevők listája. Lényegében bármilyen húsból, vagy csontból készülhet, én csirke far-hátból, karajcsontból, ill csirkenyakból szoktam leggyakrabban főzni. Utóbbiból azért, mert nálunk mindenki rajong a főtt csirkenyakért :D

Karaj mexikói zöldséggel

Karaj mexikói zöldséggel




Ez a fogás nálunk csak natúrszelet néven fut, és arat osztatlan sikert a családom körében. Nem a legolcsóbb ételek egyike, de ennyi még belefér. Egyébként olcsó lenne ez is, ha nem a normál mennyiség kétszerese fogyna el belőle egy nap.

Egy kg karajt veszek csont nélkül. Ez a drága része...négy gerezd fokhagymát áttörök, és zsiradékban, kb két evőkanál zsír kell, kicsit megpárolom. A karajszeleteket a forró zsírban sütöm picit, míg kérge lesz. Ez csak pár pillanat, a szeletek mindkét oldalával megcsinálom ezt, majd felengedem vízzel a húst, hogy ellepje. Kerül bele ételízesítő, őrölt pirospaprika, és az 1 kg húshoz fél kg mexikói vegyeszöldséget teszek bele. Elfőli a levét, és ezzel kész is.

Rizzsel tálalom.

Rántott csirkemáj

Rántott csirkemáj




Ehhez sem kell nagy tudomány, én 70 dkg csirkemájat a szokásos módon, liszt-tojás-zsemlemorzsa kombóval kirántom.

Rizi-bizi

Rizi-bizi


Rizst főzök a szokásos módon, egy evőkanál zsírt olvasztok, ráöntöm a megmosott rizst, felöntöm annyi vizzel, hogy kb egy ujjnyira ellepje, majd hozzáöntök kb fél kg fagyasztott zöldborsót. Kis ételízesítő kerül még bele, majd fedő alatt főzöm tovább,  forrás után takaréklángon elfőli a vizet, és kész is van.

A mennyiségnél érdemes figyelembe venni, hogy a rizs a főzés alatt kb a duplájára dagad, tehát ha csak két személyre készítesz rizsköretet, akkor így könnyen ki tudod számolni, hogy mennyi rizst tegyél fel főni.

Zöldborsós burgonya

Zöldborsós burgonyaköret




A meghámozott, felkockázott burgonyát és a zöldborsót felteszem főni ételízesítős vízben. Amikor puhára főtt a krumpli, és cukorborsó is, leszűröm, majd forró olajban megpirítom az egészet. Ezután egy edényben megszórom petrezselyemmel, ha szükséges sózom, majd jól összekeverem az egészet. Sült húsok, rántott húsok mellé köretként esszük.

Pörkölt

Én általában sertéslapockából készítem, de bármilyen húsból lehet.

Pörkölt nokedlivel






Ez szintén alaprecept, A húst megmosom, kockákra vágom, a nemszeretem részeket levágom róla. Ezután hagymát párolok zsiradékon, rádobom a húst, és addig várok, míg kicsit megsül a "kérge". Ez azért jó, mert a hús ízletes marad. Ezután szórok rá pirospaprikát, felengedem annyi vízzel ami ellepi, sózom, kerülhet bele paprikagerezd, paradicsom, fokhagyma, valaki tesz bele sárgarépát is, és én még néhanapján egy kis köménymagot is szoktam bele szórni. Ezek egyike sem kötelező, én sem teszek bele sokszor semmit, nyáron mikor van itthon egy-egy zöldség ezek közül, vagy látom hogy azt az egy szem paradicsomot már senki nem fogja megenni, akkor belefőzöm. Ahogy tetszik. Forrás után lehalkítom a gázt és fél óra múlva ránézek. Valamikor ennyi idő alatt is megpuhul a hús, és sokszor előfordul hogy nem. Ha nem puha, tovább főzöm. Ha elfőli a levét adok még hozzá vizet. Én nem szeretem teljesen elfőzni a levét, anyukám úgy szereti, ez ízlés dolga.

A pörköltet 1,5 kg lapockából készítem, a maradékot két részre osztva beteszem a fagyasztóba. Készülhet belőle hortobágyi húsos palancsinta, ha vízzel felengeded, belefőzöl három krumplit, és utánasózol, borsozol, dobsz bele két babérlevelet máris van egy fazék gulyásod. Ha veszel hozzá fél kg savanyúkáposztát, megpárolod, a végén kicsit összefőzöd, máris székelykáposztád lesz. Ha ledarálod, tejföllel összekevered, akkor meg a variációk száma végtelen. Húsos pitét tölthetsz vele, levelestésztába tölve húsosbatyut készíthetsz, nudlitésztából készült gombócot tölthetsz vele, kifőttésztával egy jénaiba rétegezed, tetejére sajtot reszelsz kész a rakott tésztád. Vagy csak behabarod, és főzöl ki mellé tésztát, szóval jól jön ha van a hűtőben.

Nokedli

Nagyon sok rajongója, és ellenzője van, én előbbiek táborát gyarapítom :D

Én úgy szoktam, hogy egy tojást elkavarok egy csipet sóval, és egy kevés vízzel. Ehhez adom hozzá a lisztet. Jól kidolgozom, majd adok hozzá még vizet, és lisztet, amíg nokedlitésztát nem kapok. Valaki a lisztet teszi az edénybe először, ahhoz üti fel a tojást, és a vizet is ehhez adagolja. Mindkettő jó módszer, amelyik szinpatikus azt válaszd, a végeredmény ugyan az.

Amíg a tésztát készítem, felteszem forrni a vizet, és ha forr, beleszaggatom a tésztát. Erre is több módszer van, vagy kistányérra teszed a tésztát, és fogsz egy evőkanalat amivel a vízbe mártogatva belehuzogatod a tésztát, vagy fogod a nokedliszaggatót, és azzal ügyködsz. Pár perc forralás után leszűröd, öntesz rá némi olajat, hogy ne ragadjon össze, és már lehet is tálalni.

Nokedli pörkölttel

Szílvás gombóc

Fél kilogramm megfőtt áttört burgonyát három tojással habosra keverünk (kézzel), sózzuk, majd hozzáadunk annyi lisztet amennyit felvesz. Jól formázható gyúrmaszerű masszát kell kapnunk. Hozzáadunk a masszához egy csapott evőkanál zsírt, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát lisztes gyúródeszkán kinyújtjuk, és kockákra vágjuk. A kockák közepére rakosgatjuk a félbevett magozott szilvákat. A szilva közepébe egy kockacukor és pici fahéj kerül. Gombócokat formálunk, majd forró vízben kifőzzük. Zsemlyemorzsát pirítunk kevés zsiradékban, ebbe forgatjuk a kifőtt gombócokat, és már ehetjük is. :)

Szílvás gombóc


Kapormártás

Nagy kedvenc nálunk, gyerekként ez volt az egyik kedvenc ételem, anyukám rendszeresen főzött nekem újkrumplival, imádtam, és most is szeretem.

Elkészíteni nagyon egyszerű, egy csomó kaprot apróra vágok, rántást készítek, rádobom a kaprot, majd felengedem tejjel. Pici só kerül bele, felforr és kész is.

Sülthúsokhoz, főtt húsokhoz , vagy csak úgy magában krumplival is szoktuk enni. Lényegében bármilyen ételt fel lehet vele dobni, rántott sajt melé is készítettem már, úgy is hamar elfogyott.

Frissen vágott kapor

Zsemlemártás

Főtt hús zsemlemártással



Három zsemlét kockázok, megpirítom, majd a húsleves levével felengedem, kb hogy ellepje. Ezután három gerezd zúzott fokhagymát adok hozzá ( ahány zsemle annyi gerezd fokhagyma ). Amíg elkészítem a habarást , addig forralom. Behabarom egy pohár tejföllel, ha sűrűnek találom, még adok hozzá húsleves lét. Összeforralom, és a levesből kiszedett főtthússal tálalom.

Csirkemell almás-sajtos szószban

Saját kreálmány, nekem bejött, pillanatok alatt készen van, olcsó, és mégsem unalmas. Először is az alma az egy tökéletes gyümölcs húsok mellé, mert savassága okán olyan puhára fő a hús melette mint a vaj. Sajt mellé pedig mennyei ízkombinációt ad, emiatt támadt az ötletem, hogy össze kellene főzni ezt a három alapanyagot. :)

A csirkemell-filét kockázom, kevés olajba három gerezd zúzott fokhagymát dobok, és a húst ebben fehéredésig párolom. Ezután tökreszelőn ráreszelek a húsra három négy savanykás almát, majd lassú tűzön párolom fedő alatt amíg a hús megpuhul. Ezután leveszem a tűzről, öntök rá egy kis tejet, teszek bele némi ételízesítőt, majd belereszelek annyi sajtot, hogy olyan jó sűrű szószt kapjak. Ízlés dolga, kóstolgatod. :) Az egészet öszeorralom, és rizzsel, vagy tésztával tálalom.


Olcsó vacsora

Előfordul, hogy ebédről nem marad annyi ami mindenkinek elég, vagy csak kevés, vagy a párom elcsomagolja másnapra. Ilyenkor szoktam vacsorát "főzni".



Nálunk a legnépszerűbbek:

Ha van itthon másnapos kenyér, zsemle, amiből nem akarok zsemlemorzsát készíteni.

Bundáskenyér, bundás szendvics ( lényegében egy szendvicset forgatok tojásba, és megsütöm. Kerülhet bele párizsi, savanyú uborka, sajt, vaj, ezeket két szelet kenyér közé rakom, majd jön a bundázás, és a sütés. Természetesen abból készül ami éppen van itthon, külön emiatt nem szoktam bevásárlást csinálni. )

Zsemlefefújt:

Hat darab zsemléhez három tojást három evőkanál cukrot, és kb hét deci tejet számolunk. A tojásokat a cukorral elkeverem, felöntöm a tejjel, a zsemléket felszeletelem, és beáztatom ebbe a keverékbe. Egy tepsit kizsírozok, majd átpakolom bele a zsemléket, amik már jól beszívták a cukros tojásos levet. Közé lehet szórni mazsolát, diót, különféle aszaltgyümölcsöket, meggybefőttet, ami éppen van itthon. Ha nem kerül bele semmi, az sem baj, úgyis finom. Tetejére vaníliáscukrot szórok, és margarint darabolok ( szebben sül ) Beteszem a sütőbe sülni, és mikor szép aranybarna a teteje készen van.

Meggyes zsemlefelfújt







Melegszendvics:

Főtt tojást, májkrémet, vajat keverek össze, megkenem vele a kenyérszeleteket, ha van itthon kerül rá reszelt sajt, hagyma, savanyú uborka stb, ízlés szerint, és sütőben megsütöm kicsit.



Tojásos krumpli:

Ez párom kedvence, burgonyát hámozok, kockázom, kevés zsiradékon párolom, felöntöm annyi vízzel, ami ellepi, sózom, és amikor elfőtte a levét, és megpuhult a krumpli, ütök rá tojást. Savanyúuborkával, friss paradicsommal szoktuk enni.



Rántotta: Szintén kerülhet bele ami van itthon, hagyma, sonka, párizsi, zöldségek, sajt.

Tojásrántotta







Tejbedara:

Vaníliás tejbedara


Szokásos módon, cukros tejben megfőzöm a darát, tetejére kakaó kerül a leggyakrabban, vagy fahéjas cukor.

A képen egy vaníliás verzió látható, a darába főzéskor belekevertem egy fél csomag vaníliás pudingot, kakaóval megszórtam, elfogyott.

Puliszka:

A kukoricadarát sósvízben megfőzöm, tányérakba öntöm, és hideg tejet öntök rá.

Puliszka tejjel






Darasterc:

A búzadarát zsiradékon megpirítom, kap egy kis sót, majd vízzel felengedem, elfőzöm a levét, és kicsit még pirítom. Ezt lehet magában is fogyasztani, mi lekvárral szoktuk. Hasonló mint a császármorzsa.

Nyáron hidegvacsora ami jobban esik, akkor különféle kenőkrémeket készítek, és azzal kenem meg a kenyereket vagy a zsemlét.

Tojáspástétom :

A legegyszerűbb recept a következőképpen néz ki. A főtt tojásokat villával összetöröm, sózom, és margarinnal krémesre keverem. Kerül bele petrezselyemlevél, és készen van

A másik változat ugyan ez, csak margarin helyett egy kis pohár tejföl kerül bele, és egy kis fej felkockázott vöröshagyma.

Ezen kívül szoktam bele tenni mustárt, borsot ha éppen olyanom van, mindenki szereti nálunk mindegyik variációt.



Halpástétom :

Ehhez két olajoshal konzerv szükséges. Mindegy milyen hal, én újabban makrélafilét szoktam venni, de szardíniából ugyanolyan finom. A halat lecsöpögtetem, villával összetöröm, adok hozzá annyi margarint amivel kenhető állagú krémet kapok, egy fej vöröshagymát kockázok, belekeverem, és egy fél citrom levét hozzáöntöm. Simára keverve hűtőben, zárt edényben pár óra után összeérik, nyári kánikulában hidegen friss kenyérre kenve isteni.



Májkrém házilag:

Kényelmesebb a boltit megvenni, de ha igazán finomat és adalékanyagmenteset szeretnénk, akkor készíthetünk otthon is májkrémet. Fél kiló májból szoktam készíteni, de a mennyisége mindegy. A májat hagymán megpárolom, ha van itthon a hagyma közé kerül némi szalonna is, vízzel felengedem, mikor megpuhult, és a levét is elfőtte egy edénybe adok hozzá margarint, majorannát, borsot, és sót. ezután fogom a botmixert, és lemixelem. Utána kóstolás következik, ha kell még bele fűszer, teszek bele, ízlés szerint nyugodtan lehet kísérletezni vele. Én egy zárható tetejű dobozban hűtőben tárolom. Össze sem lehet hasonlítani a bolti változattal. :)



Sonkakrém:

Ez nálunk ritkán van, mert nem gyakran veszünk sonkát, de aki gyakran vesz, és nincs ötlete mit kezdjen a maradékkal, annak ez kiváló recept. A sonkát ledaráljuk, margarinnal, hagymával, reszelt sajttal összekeverjük. Ízlés szerint fűszerezhető.

Körözött:

Nagy kedvenc nálunk. 25 dkg túrót, tejföllel fokhagymával krémesre keverek, ha van kedvem teszek bele pirospaprikát, ha nincs kedvem nem teszek. Kockára vágott kígyóuborkát is szoktam bele tenni. Friss kenyérre kenve, vagy mellé fogyasztva megúnhatatlan.



Ezek mindegyike olcsó, maradékból is elkészíthető.

Paradicsomleves

Rántást készítek, hozzáadom a sűrített paradicsomot, és simára keverve felengedem annyi vízzel, amennyi levest szeretnék készíteni. Hozzádobok egy kis fej vöröshagymát, ha van itthon zöldségzöldje az sem rontja el :). Sózom, cukrozom ( savanyúan nem szeretjük ), majd mikor a hagyma megfőtt, azt kiveszem a levesből, és hozzáadom a tarhonyát. Készrefőzőm, és lehet tálalni.

Paradicsomleves


2011. november 9.

Lencsefőzelék

Lencsefőzelék sült virslivel



Besamel mártás

Ez a legegyszerűbb, és ennélfogva a legnagyszerűbb mártás.
Rántást tejjel felengeded, és felforralod, majd sózod. Kész. :)

Nagyszerűsége abban rejlik, hogy bármivel fűszerezheted. Húsok mellé, rakott ételek megöntözésére kiváló.
Pl reszelsz bele sajtot, máris sajtmártásod van. Erősen befűszerezed, pl borssal, kiváló szószt kaptál mondjuk sült hús mellé, adsz hozzá kis őrölt fahéjjat, szegfűszeget, isteni szószt kaptál mondjuk a karácsonyi menüdhöz. Határ a csillagos ég. :)

Resztelt máj

Én 1 kg sertésmájat szoktam hozzá venni, ebből a párom másnap is visz magával ebédre, mert friss kenyérrel tunkolva is isteni.

Resztelt máj


A májat megmosom, feldarabolom, és zsiradékban párolt sok sok hagymára dobom. :) Ez nálam egy óriási fej vöröshagymát jelent, olyan férfiököl nagyságút felkockázva. A hagymától lesz ugyanis olyan gusztusos, sűrű, illatos szaftja a fogásnak. Amikor a máj már egy picit pirult, felengedem vízzel, kb annyival ami ellepi, adok hozzá őrölt pirospaprikát, és forrás után takaréklángon főzöm tovább, hogy a hagyma is teljesen szétfőljön a végére. Amikor elfőtte a levét, és megfelelő sűrűségű szaftja van, adok hozzá majorannát, ebből megint sokat, mert nekem mániám a majoranna :D Na, meg azért is, mert a majoranna az egy olyan csodálatos fűszer, amivel ki lehet váltani a sót. :) Forralom kicsit, és kóstolás következik. Ha sótlannak érzem, viszont majorannából már elég, akkor adok hozzá pici sót, és azonnal leveszem a tűzről. A máj nem szereti a sót, kemény lesz tőle, ezért ha nem muszáj nem sózom. Burgonyapürével, sültkrumplival tálalom, savanyúság is jár mellé. :)



Ha megmaradna a máj, le lehet darálni, margarinnal összekeverve újrafűszerezve kenőkrémnek kiváló. A hűtőben eláll egy dobozban. Melegszendvicsekhez, vagy csak úgy magában is finom.

Hortobágyi húsos palacsinta

Hortobágyi húsos palacsinta


A pörköltmaradékot ledaráljuk, majd tejföllel összekeverjük. Én nem szoktam ezt tovább fűszerezni, de aki szereti majorannát és borsot is tehet a masszába, vagy ízlésének megfelelő egyéb fűszert. Palacsintába töltjük, és pirosra sütjük a sütőben. Tartármártással, tejföllel tálaljuk. Nagyon laktató, kiadós, és nem utolsósorban nagyon finom étel. :)

Túrós palacsinta

Palacsintákat sütünk, recept itt.

A túrótölteléket én 250 g túróból, és egy vaníliás pudingból készítem úgy, hogy a pudingot készre főzöm, összekeverem a túróval, és hozzáadom egy fél citrom levét, és reszelt héjját.

Citromos-túrós palacsinta

Cukrászkrémes

A tésztát lehet levelestésztából is készíteni, kinyújtod, és két tepsiméretű lapot vágsz belőle, azokat zsírozott tepsiben kisütöd. Az egyik lap marad a tepsiben, a másikat kockákra vágod.



Én ma hirtelen felindulásból készítettem, így nem volt időm megvárni míg kiolvad a tészta. Egy tepsit alufóliával kibéleltem, és kekszet raktam le, bármilyen négyszögletes keksz megfelel a célra.

A krém:



Négy tojás fehérjét kemény habbá versz, majd apránként adsz hozzá 15 dkg cukrot.A végén egy jól formázható habot kapsz.

Ezután négy csomag vaníliáspudinporhoz 10 dkg cukrot adsz, és két csomag vaníliás cukrot. Egy liter vízzel főzöl belőle krémet.Jó sűrű lesz. Amikor már felforrt, leveszed a tűzről, és hozzáadod a cukorral felvert tojásfehérjét. Amikor már jól elkeverted a kettőt, visszateszed a tűzre, és két-három percig főzöd még.

Ezután a krémet a keksszel kirakott tepsibe öntöd, és rápakolod a tetejére is a kekszkockákat.



Ha levelestésztából készíted szórsz rá porcukrot, vagy tortabevonót olvasztasz azzal leöntöd, én ma karamellel öntöttem le. Betettem a hűtőbe, jelenleg dermed. Igaz már nem bírtam ki, és muszály volt lemeóznom egy szeletet...meg vagyok magammal elégedve :D



Karamell:

Kb 15-20 dkg cukrot megolvasztasz kis lángon. Mikor már megolvadt öntesz rá egy pici tejet( tejszínnel is lehet, nekem nem volt ma itthon ). Össze fog ugrani, de semmi pánik, folyamatos kevergetés és melegítés mellett megint folyadék lesz belőle. Ha úgy érzed kell még bele tej, megint teszel hozzá, mindíg csak egy picit.A végén forralod, és amikor már nem fenyeget kifutással, valamint a kanálon ráfújva láthatóan dermed, készen van.

Rántotthús

Ezt leggyakrabban csirkemellből készítem, mert finnyás kis családom van. Őszintén szólva én egyáltalán nem rajongok a rántotthúsért, ezért kínomban sokmindennel kísérleteztem, csak ne a megszokott rántotthús legyen, mert gyerekkoromban annyit ettem, hogy már a gondolatától is a falra tudnék mászni.



A kifilézett csirkemellet szeletelés után klopfolom, kategórikusan csak az egyik oldalát. Sózás helyett, leggyakrabban ételízesítővel szórom be, de került már rá fokhagymasó, bors, sültcsirke-fűszerkeverék, és egyéb készen kapható fűszerkeverékek is, mert a változatosság gyönyörködtet :) Ezután a szokásos módon, liszt-tojás-zsemlyemorzsa borítást kapja, majd forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütöm.

De, itt még nincs vége, gyakorlatilag azt kell hogy mondjam, hogy a rántotthúsra variációk tömkelege létezik, zsemlemorzsa helyett lehet kókuszreszelékbe, darált-dióba, -mogyoróba, szezámmagba forgatni a húst. Utóbbit a tányéron szójaszósszal meglocsolva igencsak ízletes fogáshoz jutunk. Választhatjuk a nagy szeletek helyett a kisebb, falatkák bundázását és sütését is, mindenkinek ismerős-csirke nuggets, csak ebben nem lesz ízfokozó :D

Ha pediglen az olajhoz öntünk fűszerolajakat, megint más lesz a leányzó fekvése. Az olajba tehetünk pl egy félbevágott hagymát, az illóolajok átkerülnek az olajba, pluszpoénként tudni fogjuk mikor elég meleg az olajunk a sütéshez, mert ezt a hagyma finom gyöngyözéssel jelezni fogja.

A zsemlemorzsába is keverhetünk különféle fűszereket, őrölt pirospaprikát, reszelt sajtot, és el is hagyhatjuk a morzsát. A tojásba ha öntünk egy kis tejet, szebben fog pirulni a husink, ha pedig van időnk, és kedvünk is, akár lekeverhetünk némi palacsintatésztát is, és abba is beleforgathatjuk a húsfalatkákat, vagy szeleteket. A tésztás variációk száma szintén végtelen, bátran kísérletezzetek fűszerekkel, olajokkal, egyebekkel. :)

Burgonyapüré

Hát a variációk száma itt is végtelen. Alapesetben a héjábban főtt burgonyát leszűröm, eltávolítom a héjját, és margarinnal, tejfellel összetöröm. Ízlés szerint sózom.

Azért a héjjában főzöm a burgonyát, mert egyrészt utálok krumplit hámozni, másrészt ha héjjában főzzük, akkor egy csomó értékes anyag a burgonyánkban marad.Nálam van erre egy külön fazék, amiben csak krumplit főzök, másra nem használom. A héjjában főtt burgonya a főzés közben ugyanis megfoghatja az egény falát. Amikor kész a krumpli, -ezt szúrópróbával ellenőrzöm, mikor gond nélkül belemegy a kés-, leöntöm róla a vizet, és ha kicsit hült, lehámozom a héjját. Olyankor már könnyen lejön, pillanatok alatt túl is vagyok az egész cécón.

Valaki tejjel készíti, egészen habosra keverve robotgéppel, valaki majdnem folyósra, én szoktam csak margarinnal, ill csak tejfellel is készíteni. Aztán pl ha fele krumpli, fele sárgarépa az arány, akkor lesz egy mutatós, és ízletes nem hétköznapi burgonyapürénk. Lényegében ezt is bármilyen főtt zöldséggel keverhetjük, fűszerezhetjük, szinezhetjük, formákba tölthetjük, szóval kedv, és ízlés kérdése :)

Rakott krumpli bolognai módra

Rakott burgonya




Először is főzünk burgonyát, tojást. Amikor ezek készen vannak, egy zsiradékkal kikent edényben lerakjuk a burgonyakarikákat, rá egy réteg tojás, némi kolbász, sonka, szalonna, ki melyiket szereti, kevés bors, hagyma sem rontja el, és amikor elfogytak a hozzávalók, a tetejére tejfölt teszünk, esetleg ha van otthon sajtot reszelünk még rá, és a sütőben készre sütjük.

Ez volt az alaprecept, bár ennek is rengeteg variációja van, zöldségekkel, tejszínnel leöntve, kolbász helyett sajttal, cukkinivel stb-vel. Végtelen a variációk száma.

A bolognai módra készült változathoz készítünk bolognai ragut, és

Sóskafőzelék

Rántást kis tejjel simára keverem, hozzáadom a sóskakrémet, ismét simára keverem, majd egy liter tejjel felöntöm az egészet. Sózom, és teszek bele annyi cukrot, hogy édeskés legyen. Tört krumplival, és főtt tojással tálalom.



Részemről mindegy hogy a sóska hogy van elkészítve, mindenhogyan szeretem, viszont a tejes változat a páromnak jobban ízlik, és a tejfölös változattól gyakran volt gyomorpanasza, így én maradok ennél a változatnál.

Tökfőzelék

A tökfőzelék teljesen megosztja a magyar társadalmat, de mi, pontosabban anyukám meg én, szeretjük. A férjem hallani sem akar róla, így ő ma császármorzsát kap, a receptjét megtaláljátok a receptek között. Több variációt is feltettem, mindenki kedvére válogathat. :)



A tökfőzelékre visszatérve, nem egy bonyolult étel. Kell hozzá tök, amit legyalulunk, tulajdonképpen ez reszelés, csak így jobban hangzik. Lehet kapni előre megtisztított és lereszelt fagyasztott tököt is, az ára sem vág földhöz senkit, lévén a tök az egyik legolcsóbb zöldségféle. Mi kaptunk tököt, és lereszelve zacskókba csomagolva eltettük a fagyasztóba.



Az elkészítése abból áll, hogy egy fej kockára vágott vöröshagymát kevés zsiradékon megpárolunk, dobunk rá némi őrölt pirospaprikát, ezután pedig beletesszük a lereszelt tököt, amit vízzel felengedünk. Kevés ételízesítő kerül bele, és az egészet puhára főzzük. Hamar megfő, és a végén behabarjuk.

Ez eddig az alaprecept, de lehet ezt még fokozni is. Pl teszünk bele kaprot. Én úgy szeretem, de sajnos anyukám nem, így nem került ebbe sem. Egy paprikát belefőzve szintén finomabbá teszi a végeredményt.

Feltétnek fasírt, virsli, pörköltmaradék szokott szóba kerülni, de önmagában is elfogy nálunk. :)

Spenót



Spenót tojásrántottával és reszelt sajttal



Zellerkrémleves

Kedvenc levesem. Olcsó, finom, hamar megvan, és nagyon egészséges.



Egy megtisztított zellergumót feldarabolunk, mert így előbb megfő. Annyi vízben megfőzzük amennyi levest szeretnénk, kerül bele némi ételízesítő, és ha van kedvem egy fej vöröshagymát is dobok mellé. Amikor a zeller puhára főtt, a levest behabarom egy kis pohár tejföllel, majd botmixerrel pürésítem. Az így kapott krémlevest vissza teszem a tűzre, egyet forr, és már kész is.

Kismamáknak a harmadik trimeszterben vizesedés elleni csodaszer. :)

Gyümölcs leves

Ez most tulajdonképpen, meggyleves, de a meggyet bármivel lehet helyettesíteni. Szóval forralok levesmennyiségű vizet. Mikor forr, beleöntök egy magozott meggy befőttet. Cukrozom, sózom, és kb tíz percig főzöm. Közben kóstolgatom, és amikor a leve is meggy ízű akkor jó. Egy pohár tejföllel behabarom, egyet forr, és lehet tálalni. Hidegen, melegen egyaránt kedvenc.

Céklakrémleves

Ez egy csajos leves, mert rózsaszín, így még a céklát kategórikusan elutasító kislányok is rábeszélhetőek némi céklafogyasztásra.

Kell hozzá egy darab közepes cékla, amit egy vöröshagymával együtt megfőzök annyi vízben, amennyi levest szeretnék. A céklát a főzés elött, meghámozom, és feldarabolom, hogy előbb megpuhuljon. Amikor a cékla puhára főtt, pürésítem, behabarom egy pohár tejföllel, egyet forr, és tálalom is.

Bableves

A boltban kapható szárazbabot előző este beáztatom ( ha van puhababod akkor azt nem kell áztatni ), majd felteszem főni annyi vízben amennyi levest szeretnék. Hozzáadom a megtisztított leveszöldséget ( ha tálcásat veszel akkor azokat, ha külön veszed akkor, sárgarépát, zöldséget, egy fej vöröshagymát, egy kisebb darab zellert, karalábét is lehet bele főzni. Minél többféle zöldség fő egy levesbe annál gazdagabb lesz :) ), teszek hozzá négy gerezd fokhagymát, ízlés szerint sózom és megvárom míg puhára fő. Amikor minden puha benne, rántást készítek, és a rántásba teszek pirospaprikát. Kis vízzel felengedem, megkavargatom, és a leveshez öntöm. Ezután elkészítem a csipetke tésztát. Egy tojáshoz adok egy csipet sót, és annyi liszet, hogy kemény, gyúrmaszerű tésztát kapjak. Ezt a forrásban lévő levesbe csipkedem, pár percig főzöm még, és készen van a bableves. :)

2011. november 8.

Bemutatkozás

Szeretettel üdvözlök mindenkit az oldalon!

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert egyre gyakrabban találkozom és olvasok olyan megnyilvánulásokat, hozzászólásokat neten, és a mindennapi élet folyamán is, ami nagyon elszomorító a számomra. Egyre több ember küzd megélhetési gondokkal, a növekvő munkanélküliség, a csökkenő bérek, és egyéb nehéz helyzet kapcsán. Ilyenkor mindenkiben felvetődik a kérdés, mit főzzünk, mit együnk, hogy az egészséges, olcsó és tápláló is legyen. Különösen gyermeket nevelő anyukák esnek ilyenkor kétségbe.



A blog tartalma reményeim szerint egy kis segítséget nyújthat azoknak az anyáknak, háziasszonyoknak,  akik kifogytak az ötletekből, de azoknak is, akik most tanulnak főzni,  vagy csak spórolni szeretnének, és emellett jókat enni :)

Két gyerekes anya vagyok én is, egy négy és fél éves, és egy hat hónapos lányom van. Ebből következik, hogy bonyolult ételeket nem fogtok találni a blogon, viszont sok olyan étel receptjét teszem ki, amik laktatóak, finomak, és hétköznapi rohanásunk során is könnyűszerrel elkészíthetőek. A receptek csak kipróbálás után kerülnek ki a blogra.